A romantikus zeneszerzők szoros kapcsolatban álltak egymással, figyeltek egymás munkájára. Robert Schumann Liszt Ferencnek ajánlotta 1839-ben megjelent, nagy zongoraművét, a C-dúr fantáziát, amely mottóként Friedrich Schlegel misztikus sorait idézi. Liszt ezt a gesztust viszonozza, amikor Schumann-nak ajánlja 1853-ban befejezett h-moll szonátáját – a zeneirodalom egyik legnagyobb, legtitokzatosabb, máig modern hatású zongoraművét, amelyet a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt–Berlioz-maratonján hallhatunk.

Akár a versenymű és a szimfónia műfaját, Liszt a zongoraszonátát is radikálisan megreformálta. Az alapgondolat mindhárom esetben ugyanaz: a koherencia, a mű egysége mindenekfelett. Ne legyen több tétel különböző témákkal, legyen inkább egyetlen nagy – igaz, világosan részekre tagolt – folyamat, és a tematikus nyersanyag is legyen egységes, sőt akár egyetlen téma is lehet magja a műnek, de azt a témát aztán úgy dolgozza fel a zeneszerző, hogy annak legkülönbözőbb lehetséges arcait mutassa fel az alakváltások során.

Ezt a szellemet képviselik Liszt zongoraversenyei, szimfonikus költeményei, és ezt képviseli a legendásan nehéz h-moll szonáta is. Sokan vélik úgy, hogy akárcsak Liszt több más kompozíciója, ez is fausti gondolatvilágú mű, és az alaptéma átlényegülései azt mutatják meg, amit a Faust-szimfónia metamorfózisai is: az ellentétes megjelenési formákban van, ami közös. Liszt nem gondolkozhatott volna így, ha nem alkotja életének szilárd magvát az Istenbe vetett hit.

Báll Dávid a magyar zongoraművészek középgenerációjának magabiztos technikai felkészültségű, nagy tapasztalatú tagja, aki 2009 óta rendszeres közreműködője a Budapesti Fesztiválzenekar produkcióinak.

A Liszt–Berlioz-maraton a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa Budapest közös rendezvénye.