hun/ eng
keresés
kosaram
Újra a világ legjobb 10 zenekara között a BFZ!

Hír

Újra a világ legjobb 10 zenekara között a BFZ!

A Budapesti Fesztiválzenekar az egyetlen magyar együttesként került fel a BBC klasszikus zenei magazinjának TOP10-es listájára. A Classical Music sorrendet nem határoz meg, az ABC szerint tünteti fel az általa legjobbnak ítélt szimfonikus zenekarokat a világon.

Az impozáns listán a következő együttesek szerepelnek: a müncheni Bajor Rádiózenekar, a Berlini Filharmonikusok, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Hallé Orchestra, a lipcsei Gewandhaus Zenekara, a Londoni Szimfonikus Zenekar, a Los Angeles-i Filharmonikusok, a Santa Cecilia Nemzeti Akadémia Zenekara, a Royal Concertgebouw és a Bécsi Filharmonikusok.

A cikk kiemeli, hogy Fischer Iván közel 40 éve vezeti az együttest, amit Kocsis Zoltánnal együtt alapított, és amely ez idő alatt Európa egyik legfontosabb szimfonikus zenekarává vált. Ahogy fogalmaznak: a BFZ zeneigazgatója nagyon dinamikus vezető, aki nem a megszokott szabályok szerint játszik, épp ezért olyan eredményes. Arra is kitérnek, hogy a zenekar tagjai kortárs és régi zenét, sőt, népzenét is játszanak, ami óriási szabadságot ad a muzsikusoknak – ezt az élményt forgatják aztán vissza nagyzenekari játékukba is. A rövid méltatásban az együttes "nagyszerű" Mahler CD-sorozatát is kiemelik.

Az eredeti cikket és a részletes indoklásokat erre a linkre kattintva olvashatják el.