"Történt ma reggel, hogy szokás szerint mélázgatok a reggeli dugóban: autó, Bartók Rádió, Muzsikáló Reggel. Megemlékezés a Vöröskereszt filantróp megalapítójának születésnapjáról, III. Napóleon felemlegetése, aki felelős azért az 1859-es solferinói csatáért, majd a műsorvezető átvezet minket I. Napóleonhoz, hogy most vele kapcsolatos zene szól, Kodály Zoltán, Háry János szvit, 3. tétel. Fesztiválzenekar, vezényel Fischer Iván. Egy műdal/népdal-feldolgozás, olyasmi, amit nem kell túlgondolni. Nem kell interpretálni, értelmezni, stb. "csak" el kell játszani.
És lőn, a BFZ csak eljátszotta. De már a csellótéma bemutatása szívszorító. Busong és dalol, egész mélyről jövő zengéssel, sok-sok parasztnemzedék kórusa, a búzát érlelő, izzadt föld szól abban az egy szál csellóban. És így tovább, minden hangnak értelme, jelentése és jelentősége van, nemzedékek, a múlt velünk élő jó szellemei dalolnak a megérett (haza)szeretet hangján. Minden szólam kristálytisztán hallható, pontosan és finoman, bámulatos! Szám eltátva, és úgy is marad... A végén, miután halkan elszállt a muzsika, a műsorvezető sem szólt 1-2 másodpercig. Újra és megint: ihletett, alázattal, hallatlan szeretettel, odaadással, figyelemmel előadott zene volt. Ahogy szokták.
Márciusban született unokám, nagypapa lettem. Nagyszerű érzés!!! Arra gondoltam, hogy ha egyszer megkérdi tőlem, Papa, miért lehet szeretni ezt az országot, mi a jó ebben a népben, hát én ezt a felvételt fogom feltenni, és azt mondom neki: ezért, Kislányom."
