hun/ eng
keresés
kosaram
Sorsfordító Kakaókoncert

Sorsfordító Kakaókoncert

Iván-Vidovics Teréz két Asperger-szindrómával élő kisfiút nevel, akikkel rendszeresen járt Autizmusbarát Kakaókoncertjeinkre. Egyik alkalommal elhangzott egy produkció, amely megváltoztatta kisebbik gyermeke életét. Ünnepeljük zenekarunk 40. születésnapját BFZ-történetekkel – fogadják szeretettel sorozatunk következő részét!

„A Fesztiválzenekar egyik Autizmusbarát Kakaókoncertjén egy széki táncrend is műsoron volt, amit három kiváló muzsikus – Kádár István, Szabó András és Fejérvári Zsolt – adott elő. A kisebbik fiam tátott szájjal hallgatta, és teljesen a hatása alá került. Este, amikor beszélgettünk a koncertről, többször is elmondta, hogy a népzenei rész tetszett neki a legjobban. Amikor később online néztünk koncerteket a pandémia alatt, kérésére a népzenét újra és újra vissza kellett hallgatnunk.

Szülőként és zeneterapeutaként is nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek zenét tanuljanak. Amikor Zsiginél szóba került a hangszerválasztás, határozottan és egyértelműen kijelentette, hogy népi bőgőn szeretne játszani. Ennek különleges szimbolikája is lehet: elgondolkodtató, hogy Zsigi kistestvérként a nagybőgőt választotta. Most már második éve jár az Óbudai Népzenei Iskolába népi bőgőzni. A zenetanulás a rengeteg fejlesztő hatás mellett azért is segíti az autizmussal élő gyerekeket, mert a személyes viszony a zenetanárral mindennél többet ad nekik, ahogy a közös muzsikálás is.

Azért szerettem volna elmesélni a történetünket, hogy az említett három muzsikus tudja, milyen sokat segítettek nekünk, amikor Zsigiben felkeltették az érdeklődést a népzene iránt, és zenéjük milyen hatással lehet egy-egy gyermek döntésére, életére vagy akár pályájára.”

A fotót Máté Gábor készítette.