hun/ eng
keresés
kosaram
Kérdőív a biztonságos koncertlátogatásról járvány idején

Kérdőív a biztonságos koncertlátogatásról járvány idején

Tisztelt Közönségünk!

Mindannyiunk egészsége, így a koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés is kiemelten fontos a BFZ számára. A 2020. márciusi első lezárások óta minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy óvjuk az Önök, muzsikusaink és stábtagjaink egészségét, ezenfelül a zene gyógyító erejét használva tegyünk mindannyiunk lelki egészségéért is. Ezért adtunk online karanténkoncerteket, szerenádkoncerteket és emlékeztünk az áldozatokra Mozart Requiemjével 2021 májusában. Valószínű, hogy a járvány még az életünk része marad egy ideig. Annak érdekében, hogy ez az időszak – bármeddig is tartson – minél kevesebb lemondással járjon az élő koncertélmények tekintetében, közönségkutatás útján tájékozódunk arról, közönségünk tagjai hogyan vélekednek a védekezési lehetőségekről, és milyen közösen elfogadott szabályok esetén éreznék magukat biztonságban hangversenyeinken. Kérjük, osszák meg velünk véleményüket mindössze 5 perc alatt kitölthető kérdőívünkben, hogy minél többen és nagyobb biztonságban élhessük át a közös zenehallgatás csodáját a következő hónapokban is! Sőt, hálásak lennénk azért is, ha barátaiknak, családtagjaiknak is elküldenék, illetve ha posztolnák a linket: bfz.hu/biztonsag.

A kérdőív IDE KATTINTVA nyílik meg.

Koncertjeinken a jelenleg hatályos rendeletek értelmében maszk használata kötelező. A próbatermünkben rendezett hangversenyeinken ezen felül kérjük a kézfertőtlenítő használatát és annak megértését, hogy a büfé nem üzemel.

Hálásan köszönjük az együttműködésüket!

Kérdőívünk adatkezelési szabályzatát itt találja.