hun/ eng
keresés
kosaram
Együttérzés Ukrajnával

Hír

Együttérzés Ukrajnával

„Jó estét kívánok, hölgyeim és uraim! A koncert elején szeretnénk az Ukrajnában kétségbeejtő helyzetben élő emberekre gondolni, és együttérzésünket egy ukrajnai népdal előadásával kifejezni” – mondta Bécsben a Wiener Konzerthaus közönségének 2022. március 4-én Fischer Iván, majd felcsendült egy csodálatos dal… A Plyve kacha című, kárpátaljai ruszin népdalt egy magyar zeneszerző, Zádor Dezső gyűjtötte, és arról szól, hogy egy katona nézi, ahogy úszik egy kacsa a Tiszán: kéri anyját, ne szidja, de sajnos nem tudja, hol fog meghalni, ki fogja eltemetni ismeretlen földön és azt sem, fogja-e sajnálni az anyja. Édesanyja válaszol: „Hogyne sajnálnálak, szívemen hordoztalak...”. A dalt pár nappal később több németországi turnéhelyszínén is elénekelte a Budapesti Fesztiválzenekar.

A ráadásműsorban csellista vendégszólistánk, Kian Soltani hangszerén szólalt meg egy másik hagyományos ének szomszédunk zenei örökségéből. A Megy a kozák a Dunán túlra címmel fordítható dalt korábban Semen Klimovski jegyezte le, Németországban Christoph August Tiedge verse szövegével, Schöne Minka címmel lett népszerű.