hun/ eng
keresés
kosaram
"Azt hittem, csak a h-moll mise tud a mennyekbe röpíteni!"

Egyéb

"Azt hittem, csak a h-moll mise tud a mennyekbe röpíteni!"

Nem csak üres frázis, hogy Önökből, a Közönségünkből táplálkozunk a színpadon és azon túl is. A taps, a mosolyok, a figyelmük mind ajándék, ha pedig egy zenei élményt szavakba is öntenek, az az igazi non plus ultra. Köszönjük ezt a nagyon őszinte és kedves levelet is, amit közönségünk egyik tagjától, Fehér Semjén Kláritól kaptunk a Fasori evangélikus templomban adott közösségi koncertünk után. Boldogság volt olvasni! Fogadják szeretettel Önök is!

Tisztelt és kedves Karmester úr!

Elnézését kérem, hogy levelemmel zavarom, de egyre inkább úgy érzem, meg kell osztanom Önnel – és ha egyetért, zenésztársaival – azt a csodálatos élményt, amit a barokk kamaraegyüttesüknek hála átélhettem a Fasori evangélikus templomban. Hála és nagy köszönet érte Önöknek, hogy ilyen programokkal is örömet és boldogságot szereznek a közönségnek, ami ilyen nehéz időkben különösen sokat jelent!

Megjegyzem, hogy bár kiskamasz korom óta lelkes szimfonikus zene hallgató és élvező vagyok – most 77 éves –, valamiért a kamarazene zömmel elkerült. Ezúttal azonban nagy örömmel mentem el a templomba hirdetett koncertre, az élményre garancia volt a két óriási szerző neve és a BFZ.

Amit kaptam, hatalmas ajándék volt, a mai napig melengeti a lelkem, éltet a hatása. A koncert végén azt vettem észre, hogy könnyek jönnek a szememből (nem vagyok sírós…), és valami nagy boldogság önt el – a mennyországban éreztem magam! Eddig azt hittem, csak a h-moll mise tud a mennyekbe röpíteni!

Ezen megdöbbentem, ezért elkezdtem „elemezni”, mi is történhetett. Először a zenészek különösen önzetlen, egymásra figyelő, egymást nem „lejátszani akaró", csodálatos zene iránti alázata! Egybesimultak a hangok, eggyé váltak, ebben pedig tökéletesen vettek részt az énekesek is!

Mindehhez hozzájárult a zenészek saját hangszerük iránti gyengédsége: nem akarták mindenképp erőltetni, túlhangsúlyozni a saját (nyilván rajongásig szeretett) hangszerüket, így válhatott szelíd együttzenéléssé, mennyközelivé (stílusosan a gyönyörű templomhoz) ez a varázsos koncert!

Őrzöm a csodát! Hálás köszönettel Önnek és zenésztársainak, szeretettel, tisztelettel:

Fehér Semjén Klári

Fotónk illusztráció, siófoki közösségi koncertünkön készült.